intézeti tanszékvezető
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet, Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
intézeti tanszékvezető
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): • javaslatot tesz a tanszék által gondozott tantárgykör
oktatási programjára (előadás, szeminárium, gyakorlat, alternatív, fakultatív tárgyak körére és
óraszámukra);
javaslatot tesz az intézet igazgatójának az oktatási feladatot ellátó intézeti munkatársak
személyére,
illetve
külső
óraadók
megbízására,
tekintettel
az
oktatói-kutatói
követelményrendszer rendelkezéseire, az ellátandó óraszámra és a kapcsolódó oktatási
feladatokra;
közreműködik az oktatók, kutatók és nem oktató-kutató dolgozók minősítésében;
meghatározza és ellenőrzi az egyes oktatók konkrét tanévi/félévi oktatási feladatait;
javaslatot tesz, illetve közreműködik az intézet kutatási feladatainak meghatározásában
és ellátásában;
megszervezi a hallgatók tanulmányi munkájával összefüggő oktatási, vizsgáztatási és más,
a tanulmányi osztályok hatáskörébe nem tartozó feladatokat, és ezzel összefüggésben gyakorolja
mindazokat a jogokat, amelyeket valamely szabályzat vagy intézetigazgató ráruházott;
megbízásának lejártakor beszámol az intézeti tanácsnak.
a tanszék vezetője összehangolja a tanszéken folyó új- és jelenkori gazdaság- és
társadalomtörténeti kutatásokat
Betöltendő állás szakmacsoportja: oktatás
FEOR besorolás: 1328 Oktatási-nevelési tevékenységet folytató egység vezetője
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Középvezetői
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra,
Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
Álláshirdető szervezet bemutatása: A vezetői megbízás időtartama: határozott időre, 2025.
július 1. – 2029. június 30-ig szól.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés
feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet
honlap címe stb.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető az
álláspályázati
jelentkezés
keretében
benyújtott
személyes
adatokat
a
https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalon található Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak
szerint kezeli.
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 106505
Intézményi iktatószám: BTK/1615/13(2025)
Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
–
Büntetlen előélet
–
Cselekvőképesség
–
Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
–
8. PhD/DLA, doktori fokozat , Egyéb végzettség, történettudományból
szerzett PhD fokozat; habilitált doktori oklevél (történettudomány)
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
–
Pályázati feltételek:
–
angol nyelvből felsőfokú C típusú általános nyelvvizsga vagy azzal
egyenértékű oklevél
–
angol nyelv magas szintű ismerete, oktatás-, előadás- és tárgyalásképes
angol nyelvtudás
–
felsőoktatásban, történettudományi területen szerzett, legalább 10 évnyi
oktatói és oktatásszervezési tapasztalat
–
internetes alkalmazások, levelező rendszerek (Outlook, Lotus Notes), MS
Office (irodai alkalmazások) és MS Windows 10 gyakorlott ismerete
–
online oktatási és kommunikációs alkalmazások (MS Teams, Skype, Zoom)
professzionális szintű ismerete
–
a vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval
közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti
munkakörbe kinevezhető
–
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
–
vezetői
pályázathoz
szükséges
adatlap
(https://btk.elte.hu/dokumentumok)
–
részletes szakmai önéletrajz
–
egyetemi végzettséget, tudományos fokozatot, idegennyelv-tudást tanúsító
okiratok hiteles másolata
–
belső pályázó esetén az ELTE Rektori Kabinet igazolása a Stratégiai
Adatbázis frissítéséről és validálásáról
–
nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a
pályázati eljárássalösszefüggő kezeléshez „Nyilatkozat álláspályázat elbírálásához” –
nyomtatvány az https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalról tölthető le
–
sikeres pályázat esetén, amennyiben felvételt nyert, 3 hónapnál nem
régebbi erkölcsi bizonyítvány (belső pályázó esetén nem szükséges)
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 106505
Intézményi iktatószám: BTK/1615/13(2025)
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Igen
Egyéb pályázati előnyök:
–
angol nyelv és irodalom szakos vagy társadalomtudományi (pl.
szociológiai) egyetemi végzettség
–
egy másik nyelvből felsőfokú C típusú általános nyelvvizsga vagy azzal
egyenértékű oklevél
–
felsőoktatásban, történettudományi területen szerzett, legalább 1-5 évnyi
vezetői tapasztalat
–
angol nyelvű egyetemi oktatásban és oktatásszervezésben szerzett, min. 10
évnyi tapasztalat
–
nemzetközi posztgraduális képzésben szerzett, min. 3 évnyi tapasztalat
–
pályázatírói tapasztalat
–
külföldi egyetemeken, különösen angolszász, osztrák és német
intézményekben szerzett előadói, oktatói tapasztalat
–
hazai és nemzetközi felsőoktatási és/vagy kutatási pályázatokban való
részvétel
–
felsőoktatási és/vagy tudományos nemzetközi kapcsolatok terén szerzett
tapasztalat
–
doktori (PhD) oktatásban, doktori eljárásokban, témavezetésben szerzett,
min. 10 évnyi tapasztalat
–
tananyagfejlesztési, tankönyvírási tapasztalat
–
szerkesztői gyakorlat (folyóirat- és könyvszerkesztés)
–
Előnyt jelentő kompetenciák:
–
jó áttekintőképesség, szervezési és irányítási készség, kiváló
kapcsolatteremtő készség, kezdeményezőkészség, kreativitás és a problémák
megoldására törekvő, módszeres munkavégzés jellemzi
–
prezentációs és kommunikációs képességei magas szintűek
–
konszenzusteremtő képességgel, empátiával rendelkező, csapatépítő,
csapatmunkára nyitott, ugyanakkor önálló személyiség
–
nyitottság, valamint munkája és munkatársai iránti elkötelezettség és
elhivatottság jellemző rá
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.05.14. 23:59
Pályázat benyújtásának módja: Elektronikus úton a Bölcsészettudományi Kar, Dékáni Titkárság
részére a dekan@btk.elte.hu e-mail címen keresztül.
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 106505
Intézményi iktatószám: BTK/1615/13(2025)
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.06.30. 23:59
A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.elte.hu/allaspalyazatok
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.07.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.04.14.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a
közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a
Budapest
Tue, 15 Apr 2025 23:26:25 GMT
To help us track our recruitment effort, please indicate in your email/cover letter where (vacanciesin.eu) you saw this job posting.
Job title: Forklift Service Engineer - Maidstone Company: Stacatruc Job description Forklift Service Engineer -…
Job title: AGRIFOOD INNOVATION PROJECT MANAGER Company: Consorzio Italbiotec Job description Consorzio Italbiotec nasce nel…
Job title: Técnico sistemas informáticos, presencial Company: Michael Page Job description Técnico sistemas informáticos Perfil…
Job title: TECHNICIEN DE MAINTENANCE Company: Sopratec Job description GITEC Human Resources & ses marques…
Job title: Specjalista ds. Płac Company: GlaxoSmithKline Job description GSK to globalna firma biofarmaceutyczna, której…
Job title: Senior Product Manager (Network) Company: Brussels Airport Job description Be part of our…